Kata és Zsolt esküvője

Kata és Zsolt a borospataki skanzenben keltek egybe, és azonkívül, hogy a szívemhez nagyon közel áll az a hely, több síkon is különleges volt az esküvőjük. A zenészek és a vőfély mind közel álltak az ünnepeltekhez, csak én és filmes kollégám voltunk kívülállók, de nem kellett sok idő elteljen, hogy mi se érezzük magunkat annak, ezért pedig a szuper társaság volt a felelős. Katáék kislánya természetesen a figyelem középpontjában állt, a többi gyermekkel együtt. Annyi csöppség volt a vendégseregben, hogy szuper zenei programot is szervezett csak nekik a vőfély és a zenekar. Élveztem minden pillanatát, remélem a fotókról is ez jön le. Kata és Zsolt, örvendek, hogy én fotózhattam az esküvőtöket, és örökké tartó boldogságot kívánok nektek!

Kriszta és Örs esküvője

Annyira elhanyagoltam a blogolást, hogy már szégyellem. Milyen fotós az, aki elhanyagolja a munkája bemutatását? Szolgáljon mentségemül az, hogy nagyon kevés az időm. Így hát hadd emlékezzünk meg az új szezon kezdete előtt a tavalyi nyár egyik különleges esküvőjéről, hátha sikerül egy kis nyárízű jókedvet is becsempészni ebbe a hideg tavaszba.

Esküvőfotós karrierem legtöbbször és legtöbb időre elhalasztott esküvője volt a Krisztáé és Örsé. Első alkalommal azért, mert kisfiuk született, Iván, majd a világjárvány miatt ütemezték újra kétszer is. Végül mégis összejött, ha nem is úgy, ahogy eredetileg elképzelték, de így is ott voltak a Térség elemei a dekorban. Hogy mi is a Térség? Hardcore sci-fi rajongók biztosan tudják, a többiek számára talán elég annyi, hogy az egyik legjobb sorozat a műfajban, és az ifjú pár nagy rajongói. Persze Iván is a nap sztárja volt, pedig ő 2018-ban, amikor először beszéltünk Krisztával és Örssel az esküvőről, még nem is volt benne a programban. Zárszóként pedig: ilyen felszabadult párost még életemben nem láttam, ez meg is látszik a fotókon, úgyhogy hadd meséljenek azok. Kriszta és Örs, örülök, hogy ott lehettem veletek a nagy napon, hálás vagyok, hogy annyi ideig kitartottatok mellettem és örökké tartó boldogságot kívánok nektek!

Réka és Pityu esküvője

E beszámoló írása előtt végignéztem újra Réka és Pityu esküvői képeit, és bevillant – mint Proust-nak a madeleine-ízre a gyerekkori emlékek –, hogy miért is szeretek esküvőket fotózni. Embereket örökíthetek meg életük egyik legfontosabb pillanatában, pozitív energiákkal telített napon. Kell ennél több? Egy kicsit engem is feltölt, ha a mindennapi problémáktól elszakadva mosolyt, örömkönnyeket, jó hangulatot tapasztalok. És az se baj, ha a Réka és Pityu által megálmodott téli esküvő nem jött össze, mert így a havas hangulat helyett a tavasz vidámsága keretezhette a fotókat. Este pedig, noha az áprilisi hidegben még elkelt a télikabát házon kívül, a lagzin egy fantasztikus zenekarral és vendégsereggel forrt a hangulat. Illusztrálom: mond az, hogy RHCP – Under the Bridge valamit? Na, ez a szám a pár kedvence és ezt tanulta meg értük az Autostop MS.

De meséljenek inkább a fotók. Én, a hagyományt tartva, örök boldogságot kívánok nektek, Réka és Pityu! És remélem, hogy a fotókat nézegetve éppen az Under the bridge refrénjében elhangzott "I don't ever wanna feel like I did that day" ellentétét fogjátok mindig érezni!

Zselyke és Benci esküvője

Húha. Poroljuk le ezt a blogot, s nem is akárhogy. Igen, működik még a "Küldetésben", alkotok még, ha kérdeztétek volna, és remélem a lendület ugyanaz maradt, mint volt. Leírtam, majd kitöröltem innen néhány sort, ami az elmúlt szinte két évről szólt volna, mert nincs miért szót vesztegessek rá. Mindenki másként élte meg és túl, biztos volt közöttetek, akinek pozitív változásokat is hozott az életébe, legyen az több testmozgás vagy több idő a családdal, vagy az "élet rövid" közhely értelmének átértékelése. Mindegy is, nézzük mindig a dolgok pozitív oldalát. Én sokat túráztam a családommal, talán az elmúlt húsz év alatt nem láttam annyi szép helyet, mint az elmúlt másfél évben. És talán ezért is szeretném megmutatni ennyire nektek Zselyke és Benci esküvőjét, akikkel együtt Csíkszereda szívében, a Márton Áron Főgimnáziumban, majd a Madarasi Hargita alatt ünnepeltük azt, hogy egymásra találtak valamikor a "marcis" éveikben, és talán semmi sem választja szét őket, míg a világ világ. Egy önfeledt pillanatokkal teli esküvőt hozok nektek távol maszkoktól, vírustól, karanténtól és az elmúlt és eljövendő időszak bizonytalanságától. Ez most az ők történetük fotókban, fogadjátok szeretettel, nézzétek jó kedvvel és talán egy kicsi irigységgel is. Hű, az a buli! És mennyi "Küldetésben"-pár egy helyen, akikkel jó volt újra találkozni! :)

Zselyke és Benci, az itt elindított hagyomány szerint azt kívánom, hogy legyetek mindig olyan boldogok, mint az esküvőtök napján, és ha nehézségekbe ütköztök az életetek során, talán ez a néhány fotó emlékeztet majd arra, hogy milyen is a boldogság!

2019 évzáró összefoglalója

Eljött ez a pillanat is, búcsúztatunk még egy évet és még egy évtizedet. (Jut eszembe, ezzel az évvel bezárólag kerek 10 éve fotózom esküvőket, ami ugyan csak egy szám, de legalább szép kerek.) Az előző évekhez hasonlóan ideje, hogy összefoglaljam ezt az eltelt esztendőt is, egymásra mosolygó párokkal, aranyhallal és teknőssel, szülőkkel és nagyszülőkkel, együtt és egymástól távol készülő menyasszonyokkal és vőlegényekkel, hatalmas bulikkal és persze rengeteg gyerekkel. A minap a csíki ünnepi dugóban az autóban csücsülve hallottam, hogy itt az ünnep, legyünk jók most egy kicsit. Tudom, hogy kicsit sarkítva van ez a jóság-fogalom, mert nincs az, aki 100% jó vagy rossz lenne (amúgy is, mit jelent, hogy jó vagy rossz?). De mondjuk, hogy értem, mire gondolt a rádiós, én meg úgy gondolom, hogy ne csak most legyünk "jók", hanem mindennap, folyamatosan, és ugyanígy az esküvőkre átvetítve, ne csak az életetek legboldogabb napján legyetek boldogok, hanem jusson egy kevés minden napra, főleg azokra, amikor a legborúsabb az ég, legtöbb a gond, nézzetek egymás szemébe úgy, mint az oltár előtt, mögöttetek a vendégsereggel és emlékezzetek arra, amit akkor éreztetek. Remélem a fotóimmal segíthetek emlékezni egy kicsit arra a nagy napra és azokra az érzésekre. Köszönöm az idei pároknak is, hogy engem választottak, és kívánok nekik és mindenkinek, aki ezt a bejegyzést olvassa, békés, boldog karácsonyt, valamint élményekben és egészségben gazdag új évet!

Panka keresztelője - Egy nap az Orbán család életéből

Rég nem publikáltam családi fotókat a blogon. Bár inkább esküvőket fotózok, nagyon sok esetben pár évvel később az újdonsült családok családi eseményein, gyerekeik keresztelőin is van szerencsém résztvenni. Ez a jelenlegi keresztelő is egy egykori esküvő folytatása, Erika és Ferenc esküvője négy éve volt, és azóta már két gyönyörű gyerkőc boldogítja mindennapjaikat. Panka keresztelési ünnepe egy meleg őszi napra esett, és megmaradt bennem, mert a szívekben is ugyanaz a melegség uralkodott, mint amit az őszi nap sugárzott. Minden családtag és meghívott a lehető legtermészetesebben élte meg ezt a napot, így ki tudtam élni magam az őszinte életképek készítésében. És mint minden családi esemény, egy keresztelő sokkal több annál, ami a templomban történik, kezdve a készülődés izgalmával és végződve az ünnepi ebéd vagy vacsora jókedvével. Végül is ez is csak egy nap az életünkből, és mint a többi, tele van a mindennapok rutinjának szépségeivel. Megeszi a gyermek a cipőkalanat? Ha van fotó róla, évek múlva is jót derül rajta a család. Mit keres a fotós nálatok, amikor még mindenki a tegnap hordott ruhákban próbálja összeszedni a családot a nagy esemény előtt? Azokat a pillanatokat, ami az otthon meghitt környezetében történik, mielőtt a nagy futás megkezdődne. A nagy pillanatok közötti pillanatokat, amikor az igazi cselekmény történik, a paraván mögötti részleteket, ami egy képriport hírértékét képviselik, és amik megmozgatnak valamit odabent azon felül, hogy "milyen szépek ezek a fotók".
Azokat a fotókat szeretem igazán, amelyekről magunkra ismerünk, még ha sokszor tagadjuk is. Azt vallom, hogy ne a kamerának mosolyogj, mert az soha nem fog igazinak tűnni neked sem, de nevess teli szájjal azon a viccen, amit rég nem látott barátod, ismerősöd sütött el. Az vagy te, és azt szeretném én megörökíteni. Ezért száműztem a blogról azokat a fotókat, amelyek úgy készültek, hogy én is beleszólhattam, és ezért fogok ezután is olyan pillanatokat közzétenni, amin az igazi embereket láthatjátok, történeteket mesélve olyan pillanatokban, amelyek megmozdítanak bent egy érzelmi kapcsolót. És remélem többen is fel fogják ismerni azt, hogy a fotó túl kell mutasson a pillanatnyilag trendinek elfogadott szépség fogalmán, és ki kell állja az idő tesztjét, hosszú évek múltán is ugyanazt az érzelmet kell kiváltsa, mint akkor, amikor először nézegettük.
Lehet, hogy nem pont itt, e keresztelői történetet megosztva kellett volna leírjam mindezt, de már régóta érlelődnek bennem ezek a gondolatok és ideje volt "papírra vetnem" őket. Kíváncsi vagyok a ti véleményetekre is, mit gondoltok erről?