Rég nem publikáltam családi fotókat a blogon. Bár inkább esküvőket fotózok, nagyon sok esetben pár évvel később az újdonsült családok családi eseményein, gyerekeik keresztelőin is van szerencsém résztvenni. Ez a jelenlegi keresztelő is egy egykori esküvő folytatása, Erika és Ferenc esküvője négy éve volt, és azóta már két gyönyörű gyerkőc boldogítja mindennapjaikat. Panka keresztelési ünnepe egy meleg őszi napra esett, és megmaradt bennem, mert a szívekben is ugyanaz a melegség uralkodott, mint amit az őszi nap sugárzott. Minden családtag és meghívott a lehető legtermészetesebben élte meg ezt a napot, így ki tudtam élni magam az őszinte életképek készítésében. És mint minden családi esemény, egy keresztelő sokkal több annál, ami a templomban történik, kezdve a készülődés izgalmával és végződve az ünnepi ebéd vagy vacsora jókedvével. Végül is ez is csak egy nap az életünkből, és mint a többi, tele van a mindennapok rutinjának szépségeivel. Megeszi a gyermek a cipőkalanat? Ha van fotó róla, évek múlva is jót derül rajta a család. Mit keres a fotós nálatok, amikor még mindenki a tegnap hordott ruhákban próbálja összeszedni a családot a nagy esemény előtt? Azokat a pillanatokat, ami az otthon meghitt környezetében történik, mielőtt a nagy futás megkezdődne. A nagy pillanatok közötti pillanatokat, amikor az igazi cselekmény történik, a paraván mögötti részleteket, ami egy képriport hírértékét képviselik, és amik megmozgatnak valamit odabent azon felül, hogy "milyen szépek ezek a fotók".
Azokat a fotókat szeretem igazán, amelyekről magunkra ismerünk, még ha sokszor tagadjuk is. Azt vallom, hogy ne a kamerának mosolyogj, mert az soha nem fog igazinak tűnni neked sem, de nevess teli szájjal azon a viccen, amit rég nem látott barátod, ismerősöd sütött el. Az vagy te, és azt szeretném én megörökíteni. Ezért száműztem a blogról azokat a fotókat, amelyek úgy készültek, hogy én is beleszólhattam, és ezért fogok ezután is olyan pillanatokat közzétenni, amin az igazi embereket láthatjátok, történeteket mesélve olyan pillanatokban, amelyek megmozdítanak bent egy érzelmi kapcsolót. És remélem többen is fel fogják ismerni azt, hogy a fotó túl kell mutasson a pillanatnyilag trendinek elfogadott szépség fogalmán, és ki kell állja az idő tesztjét, hosszú évek múltán is ugyanazt az érzelmet kell kiváltsa, mint akkor, amikor először nézegettük.
Lehet, hogy nem pont itt, e keresztelői történetet megosztva kellett volna leírjam mindezt, de már régóta érlelődnek bennem ezek a gondolatok és ideje volt "papírra vetnem" őket. Kíváncsi vagyok a ti véleményetekre is, mit gondoltok erről?
