Panka keresztelője - Egy nap az Orbán család életéből

Rég nem publikáltam családi fotókat a blogon. Bár inkább esküvőket fotózok, nagyon sok esetben pár évvel később az újdonsült családok családi eseményein, gyerekeik keresztelőin is van szerencsém résztvenni. Ez a jelenlegi keresztelő is egy egykori esküvő folytatása, Erika és Ferenc esküvője négy éve volt, és azóta már két gyönyörű gyerkőc boldogítja mindennapjaikat. Panka keresztelési ünnepe egy meleg őszi napra esett, és megmaradt bennem, mert a szívekben is ugyanaz a melegség uralkodott, mint amit az őszi nap sugárzott. Minden családtag és meghívott a lehető legtermészetesebben élte meg ezt a napot, így ki tudtam élni magam az őszinte életképek készítésében. És mint minden családi esemény, egy keresztelő sokkal több annál, ami a templomban történik, kezdve a készülődés izgalmával és végződve az ünnepi ebéd vagy vacsora jókedvével. Végül is ez is csak egy nap az életünkből, és mint a többi, tele van a mindennapok rutinjának szépségeivel. Megeszi a gyermek a cipőkalanat? Ha van fotó róla, évek múlva is jót derül rajta a család. Mit keres a fotós nálatok, amikor még mindenki a tegnap hordott ruhákban próbálja összeszedni a családot a nagy esemény előtt? Azokat a pillanatokat, ami az otthon meghitt környezetében történik, mielőtt a nagy futás megkezdődne. A nagy pillanatok közötti pillanatokat, amikor az igazi cselekmény történik, a paraván mögötti részleteket, ami egy képriport hírértékét képviselik, és amik megmozgatnak valamit odabent azon felül, hogy "milyen szépek ezek a fotók".
Azokat a fotókat szeretem igazán, amelyekről magunkra ismerünk, még ha sokszor tagadjuk is. Azt vallom, hogy ne a kamerának mosolyogj, mert az soha nem fog igazinak tűnni neked sem, de nevess teli szájjal azon a viccen, amit rég nem látott barátod, ismerősöd sütött el. Az vagy te, és azt szeretném én megörökíteni. Ezért száműztem a blogról azokat a fotókat, amelyek úgy készültek, hogy én is beleszólhattam, és ezért fogok ezután is olyan pillanatokat közzétenni, amin az igazi embereket láthatjátok, történeteket mesélve olyan pillanatokban, amelyek megmozdítanak bent egy érzelmi kapcsolót. És remélem többen is fel fogják ismerni azt, hogy a fotó túl kell mutasson a pillanatnyilag trendinek elfogadott szépség fogalmán, és ki kell állja az idő tesztjét, hosszú évek múltán is ugyanazt az érzelmet kell kiváltsa, mint akkor, amikor először nézegettük.
Lehet, hogy nem pont itt, e keresztelői történetet megosztva kellett volna leírjam mindezt, de már régóta érlelődnek bennem ezek a gondolatok és ideje volt "papírra vetnem" őket. Kíváncsi vagyok a ti véleményetekre is, mit gondoltok erről?

A Pál-Balogh család

Mindenütt jó, de a legjobb otthon – mondják, és mégis vannak emberek, akik bárhol, bármikor természetesek, saját maguk tudnak lenni. A csíkszeredai Pál-Balogh család már jó ideje messze távolban él. Kincső keresztelőjének kiegészítéseként “Egy nap az életből” családi fotózást szerettek volna, de mivel nem itt van jelenleg az otthonuk, egy rövidebb, spontán fotózást hoztunk össze a somlyói nyeregben. A gyerekek úgy varázsolták otthonossá a helyet, ahogy azt csak a gyerekek tudják, és máris a családi délutánjuk természetességének lehettem részese. Remélem, hogy hazatérésük után sor kerülhet majd egy igazi otthoni “Egy nap az életből” fotózásra is, amint azt eredetileg szerették volna.

A Bogdán-Szenkovits család – “Egy nap az életből” családi fotózás

Ez a bejegyzés a Bogdán-Szenkovits család egy délutánjáról szól. Őszintén bevallom, itt is könnyű dolgom volt beilleszkedni, amiben segített az is, hogy esküvőjüket és a kis Zenkő keresztelőjét is én fotóztam (arról nem is beszélve, hogy szomszédok vagyunk). A sötét téli délután nagyon vidáman és gyorsan eltelt, sok játékkal, sétával, meseolvasással és fürdéssel. Kiemelt kedvencem Zenkő szobájának fala volt, ahová szabadon rajzolhat a kis művésznő. :)

A Lukács család – “Egy nap az életből” családi fotózás

Az "egy nap az életből" harmadik önkénteseként olyan család következik, akiket ezennel már ötödször volt szerencsém fotózni (a szülőkkel itt, itt és itt, Hannával pedig itt talákozhattatok). A Lukács család egy decemberi délelőttje került lencsevégre, és a sorozatból ez volt a legnapfényesebb (Csíkszereda vs. Tusnádfürdő). Nagyon örvendek, hogy bevállalták ezt a fotózást, mert a kis Hanna keresztelőjén már foglalt voltam – így remélem mindkét fél számára szuperül sült el a dolog. Igazi laza hétvégi délelőtt volt, sok játékkal, sétával, teával, kis tévénézéssel és végül a mindennapi alvással.

A György család – “Egy nap az életből” családi fotózás

Egy nap az életből második felvonásaként a György család mindennapjaiból fotóztam egy kis szeletet. Bogi és Bélu nem idegenként jelentkeztek a fotózásra, hiszen esküvőjüket is én voltam szerencsés fotózni. Azóta kislányuk született, Zsuzsi, ő pedig minden percüket lefoglalja. A fotózást egy decemberi hétköznap délutánjára időzítettük, és őszintén, ennél életszerűbb estét nem is választhattunk volna: munkából fáradtan hazaérkező apuka, az őt váró kis család, ahol az anyuka maga is dolgozik és feladatait megpróbálja összeegyeztetni a gyerekneveléssel, valamint a csendes és mégis mozgalmas esti program – emelje fel a kezét, akinek mindennapjaiból ismerős ez a történet.

A Fazakas-Túros család – “Egy nap az életből” családi fotózás

Pár hónapja született meg bennem az elhatározás, hogy az esküvői riport mintájára egy másfajta családi fotózást is nyújtsak, olyant, ami a mindennapokra fókuszál, az életnek arra a 99,99%-ra, ami olyan gyorsan elrohan, hogy talán észre se vesszük. Mert a családi élet igazi szépsége az, amikor a gyermekek épp szétszedték a konyhát, körberajzolták a falakat, összeverekedtek a lakás közepén, az arcuk maszatos, a hajuk kócos, és a szülők azt sem tudják, hogy melyik után szaladjanak. Ezekben a pillanatokban igazán gyerekek ők, ekkor mutatják meg igazi személyiségüket.

Nem új az ötlet, tőlünk (jóval) nyugatabbra már komoly kultúrája van ennek a stílusnak. Bevallom, kissé félve hirdettem ki az akciót, és kellemesen meglepett a jelentkezők nagy száma. És amikor eljött a fotózás ideje, Eszter és Attila jeleztek vissza elsőként. A többi már történelem: a gyerekek szédítő sebességgel fogadták köreikbe a fura bajszos fotóst (Movember alkalmából, a jó ügy érdekében szokásom ilyesmivel színesíteni a szürke télelőt). És annak ellenére, hogy a lehető legtipikusabb (értsd: ködös-fekete-unalmas, ma-fel-se-keljünk) csíkszeredai novemberi nap volt, nagyon színes és mozgalmas vasárnap délelőttöt sikerült lencsevégre kapnom. Pár óra alatt megismerkedhettem egy fotós konkurrensemmel, egy kanálhajtgató bűvésszel, Batmannel, a denevéremberrel, egy énekessel, egy ádáz harcossal, valamint egy focistával, hogy csak egy részét említsem a gyorsan változó szerepeknek. És ne feledkezzek meg a kreatív szülőkről sem, hisz mindennek ők voltak az összetartói. Úgy gondolom, sikerült a cél: megörökíteni egy illékony, visszahozhatatlan töredéket egy család életéből.